felso

Emlékezzünk

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy méltósággal viselt betegség után 84 éves korában elhunyt a Vikár Sándor Zeneiskola egykori vezetője, szeretett kollégánk Babka József címzetes igazgató. 

 

Nyíregyháza magas szintű zenei életében, a zeneiskola létében maradandó érdemeket tudhat magáénak. 1962-72-ig zongoratanárként, 1972-74 között igazgatóhelyettesként dolgozott, majd 1975-2000-ig igazgatója volt a zeneiskolának, emellett rendszeres közreműködője az iskolai és városi koncertéletnek. Babka József az intézményben példaértékű hozzáállásával teremtette meg a feltételeit a magas szintű pedagógiai munkának. Vezetése alatt épült fel a jelenlegi 51 tantermes, 2 hangversenytermes, stúdióval, könyvtárral ellátott intézmény, melynek hangszerellátottságát is megalapozta. Az iskola nemcsak a zenei-, de a kulturális és művészeti élet központja is, amely hagyomány elindítása szintén a nevéhez fűződik. Többek között ő volt az országos zeneiskolai zongoraverseny egyik megálmodója, amely verseny 2022-ben 16. alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán.  

Elsőként lépett a város testvérkapcsolataival karöltve a külkapcsolatok kialakításában, így Iserlohn, Ungvár, Eperjes, Bécs, Przemyśl, Máramarossziget iskoláival több eredményes szakmai programot szervezett. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnökségi tagja volt a kezdetektől, ezáltal a megye képviselője. Az elnökségnek élete végéig tiszteletbeli tagja volt. 

Hosszú éveken át szerepelt a filharmónia rendezvényein, mint zongorista, emellett cikkeket írt a Kelet-Magyarország napilapba az éves bérletes filharmóniai koncertekről. Zeneiségével, emberségével megmutatta azt a többletértéket, amely példa az utódoknak.
Tevékenységét a következő elismerésekkel köszönték meg: „Az oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntető cím 1973, „Kiváló munkáért” kitüntetés 1978, 1983, „A szocialista kultúráért” kitüntetés 1989, „Nyíregyháza városért” emlékérem 1995, Arany Katedra emlékplakett 1996, A „vidék tehetségeiért” – díj 2000, „Pedagógus szolgálati emlékérem” kitüntetés 2000, A „Magyar Művészetoktatásért” plakett 2004. 

 

 „Én azt hiszem, mindent elértem az életben, amit pedagógus elérhet. A semmiből teremtettük meg a zenei kultúra alapjait. Felnőtt több zeneszerető és a zenét művelő generáció. Örülök, hogy én magam is hozzájárulhattam szülővárosom zenei életének kiteljesítéséhez.” 

 

Szeretettel őrizzük meg szívünkben emlékét.  

 

 

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?