felso

Kedves Szülők, Diákok, Hangverseny-látogatók, Támogatók!

A múlt évben először megrendezett nagy sikerű koncert folytatása az Ifjú tehetségek hangversenye a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral, melyet 2012. május 26-án, szombaton 18 órától tartunk a Kodály Zoltán Általános Iskolában. (Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 18.).

Az ötletgazdák, vagyis a zenekar és a Vikár Sándor Zeneiskola AMI ezzel a hangversennyel akarják kifejezni, láttatni, hallatni azt a fontos törekvésüket, mely a zenei tehetséggondozásról, a tehetségek felismeréséről és támogatásáról szól. A közös kezdeményezés apropója, a megye és Nyíregyháza város fiatal zenészeinek patronálása, valamint bemutatása.

Fontos, hogy a tehetséges gyerekek támogatást kapjanak. Ebben nyújt segítséget a zeneiskola alapítványa, a Zenekultúra Támogatásáért Alapítvány. A zenei tehetségkutatás legkiemelkedőbb színterei az Oktatási Minisztérium által meghirdetett országos hangszeres tanulmányi versenyek. Emellett a Vikár Sándor Zeneiskola diákjai számos megyei, országos és nemzetközi megmérettetésre is eljutnak. Az ezeken való részvételt az iskola költségvetése nem tudja az alapítvány segítsége nélkül biztosítani, így legfőbb feladata az országos, illetve más versenyeken való megjelenés, táborokba, kurzusokra, szakmai rendezvényekre való eljutás segítése, hangversenyek szervezése, melyen a fiatal tehetségek bemutatkozhatnak. További célja a zeneiskola versenyeinek és rendezvényinek szakmai vezetése, szervezése, irányítása, szükség esetén pedig hozzájárul az intézményben folyó zeneoktatás feltételeinek javításához, hangszerek és tartozékok vásárlásához.

 

A támogatói jegyek megvásárlásával segítheti a koncert létrejöttének igazi célját:

Támogassuk a Vikár Sándor Zeneiskolát, támogassuk alapítványát, támogassuk tanulóit!

 

Diákjegy: 500,- Ft.

Felnőttjegy: 1000,- Ft.

 

Várjuk szeretettel Önöket 2012. május 26-án az

Ifjú tehetségek hangversenye a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral

című rendezvényünkre.

One Response to Kedves Szülők, Diákok, Hangverseny-látogatók, Támogatók!

  1. Szabó Tünde Júlia 2012. 05. 19. at 07:53 #

    Jegyárusítás: a Vikár Sándor Zeneiskola gazdasági irodájában!

Vélemény, hozzászólás?