felso

Kedves Gyerekek, Szülők, Érdeklődők!

A Vikár Sándor Zeneiskola 2015. március 25-én Megyei Zongoraversenyt szervez. Tisztelettel kérjük a Kedves Szülőket, hogy támogassák a verseny létrejöttét tárgyi és/vagy anyagi hozzájárulással. Az anyagi felajánlásokat az adománygyűjtő ládánkba kérjük elhelyezni vagy a Zenekultúra Támogatásáért Alapítvány bankszámlaszámára befizetni: 68800109-10004184 (zongoraverseny megjegyzéssel) Köszönettel a zongora tanszak.

Continue Reading

„Határon innen és túl” címmel nemzetközi zeneiskolai találkozót rendeztünk

A nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola 30-évvel ezelőtt nyitott kapcsolatot a határon túli magyar zeneiskolákkal, illetve partnerintézetekkel: 1984-ben indult Ungvár és Eperjes zeneiskoláival, 1995-ben kapcsolódott hozzá Máramarossziget, 1998-ban Vítkov, Rzeszów, majd 2001-től Bácstopolya. Ezen városok zeneiskoláinak képviselői azóta minden évben eljönnek Nyíregyházára, ahol közös programokon vesznek részt. A városunkba látogató diákok és a mi tanulóink színes hangversennyel […]

Continue Reading
n4

Eredményes versenyen vannak túl a népzenész diákjaink

A X. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát -medencei döntőjét rendezték meg Budapesten 2014. november 8-án. Népzenész diákjaink eredményei: Lipcsei Hajnalka – nívódíj                 Dienes Györk Márton – kiemelt nívódíj Népzenei együttes – kiemelt nívódíj                   A népzenei együttes tagjai: Virágos […]

Continue Reading

Debreceni középiskolás diákok koncertjére készülünk

Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket 2014. november 6-án, (csütörtök) 17 órakor a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermébe a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola versenyre készülő növendékeinek hangversenyére. A meghívó: Kodályos diákok koncertje

Continue Reading
Hecker Teodóra

Növendékeink sikere a Bartók Béla Zongoraverseny debreceni válogatóján

A IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny debreceni válogatója zajlott le 2014. október 16-án. Intézményünk hat zongorista növendéke közül négyen döntőbe jutottak. A döntőt az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány 2014. december 5-6-7-én rendezi Budapesten. Hecker Teodóra I. kcs. – 59 pont Tanára: Szabó Antalné Molnár Csaba I. kcs. – 49 pont Tanára: Tirpákné Lizák Teodóra Lukács […]

Continue Reading

„Krúdy korának zenéje” címmel tanári hangverseny intézményünkben

Krúdy Gyula születésének 136. évfordulójára emlékezünk. „A Nyírség Magyarország legszebb tája. […] Fűben, fában, falevélben az elmúlt szép, régi magyar világ; a kenyérnek illata, a víznek folyása, a hosszú őszi esőnek kopogása, a télnek jószaga, a falusi harangok hangja: az apákra, az ősökre emlékeztet, akiknek hagyományait szent tiszteletben tartják e tájon.” Krúdy gondolataival visszarepít minket […]

Continue Reading

Tehetségfejlesztés stratégiai játékokkal

A táblajáték a tanulás, a kikapcsolódás, a gondolkodásfejlesztés, a tehetséggondozás kiváló eszköze. A táblás játékokon keresztül szerzett ismeretek logikus gondolkodásra, következésre nevelnek. A játék során döntéseket kell hozni melynek következményei végigkísérik a játék minden pillanatát. A játékok szabálykövetése közben számtalan új ismeretanyag adható át, mely során nem érzékelik a gyermekek a tanulás fáradtságát. A táblajátékot […]

Continue Reading
oktober plakat

Az októberi Vidám Vikár pénteken

Folytatódik a Vidám Vikár sorozatunk. Az interaktív játékos foglalkozást Kanálné Hostisóczki Mária tartja 2014. október 17-én pénteken, 17:00-tól, az iskola Piccoli Archi termében. Szeretettel várunk minden érdeklődő családot.

Continue Reading
Musica Historica Zenekar

Musica Historica Együttes koncertezik az iskolánkban

Igazi csemegével várjuk a reneszánsz zene rajongóit 2014. október 9-én (csütörtök) 14:30 órkor a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében megrendezésre kerülő Musica Historica Együttes koncertjével. A Musica Historica Együttes 1988-ban alakult Budapesten, Csörsz Rumen István vezetésével. Tagjai a klasszikus és régizenei hangszerek mellett magyar és kelet-európai népi hangszerekkel is foglalkoztak, ami döntően formálta előadói stílusukat. A zenekari […]

Continue Reading
IMG_4877cs

A zene világnapja alkalmából két koncert az iskolánkban

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján, Yehudi Menuhin és az UNESCO zenei tanácsának kezdeményezésére 1975. óta ünneplik meg világszerte a zene világnapját. Ennek tiszteletére iskolánk nagytermében hangversenyt adtak növendékeink és tanáraink 2014. szeptember 29-én és 30-án (hétfő, kedd) 16.30 órai kezdettel.                    

Continue Reading