
Debrecenben rendezik a „Alba-Regia” Kamarazene Verseny területi válogatóját
Értesítjük a nevezni kívánókat, hogy a XI. Országos „Alba-Regia” Kamarazene Verseny területi válogatóját a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola AMI rendezi meg 2013. február 20-án, szerdán 10 órai kezdettel. A nevezési lap a fenti intézmény honlapjáról letölthető.

DÖK-nap volt az iskolánkban
2013. február 14-én megtartottuk a DÖK hangversenyt, ahol elsősorban a könnyűzenei darabok kaptak hangsúlyt. A növendékek nagy lelkesedéssel készültek a koncertre, a műsor igen sokoldalú lett. Volt aki zenei alapra, volt aki hangszeres kísérettel lépett fel, és volt aki saját dalát adta elő. […]

Kodály emléknapot tartottunk
A Magyar Kodály Társaság Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Tagcsoportja és a Vikár Sándor Zeneiskola 2012. december 17-én Kodály emléknapot rendezett intézményünkben a zeneszerző születésének 130. évfordulója alkalmából. Délelőtt 10 órakor műveltségi vetélkedő zajlott megyénk és Kolozsvár 18 csapatának részvételével. A zsűriben helyet foglaltak: Pappné Istvánné, dr. Széles Csabáné és […]

Az Országházban jártunk
Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármesterének meghívására iskolánk dolgozói parlamenti látogatáson vehettek részt december 10-én. A polgármesterrel történt rövid beszélgetés után parlamenti idegenvezetővel barangoltuk be az épületet és kaptunk némi történelmi áttekintést a parlamentünkről és a Szent Koronáról. A budapesti kirándulást egy rövid vársétával fejeztük be. […]

Fafúvósaink sikerei a XIII. Országos Oboa- és Fagott versenyen
Befejeződött a XII. Országos Oboa- és Fagottverseny Horváth Rudolf emlékére verseny, melyet 2012. december 7-9-én tartottak Sopronban. Iskolánk két tanulója Babicz Pál (fagott) és Pucsok Attila (oboa) eredményes felkészülést követően bejutottak a három évente megrendezésre kerülő országos verseny döntőjébe. Az erős mezőnyben szépen helyt álltak, dicséretben részesültek. Felkészülésükben Tirpákné Lizák Teodóra (zongora), […]

Nádasi Dominik 2. helyezést ért el a II. Észak-magyarországi Klarinétversenyen
2012. november 30-án rendezték meg Szendrőn az Ujj Viktor Géza Alapfokú Művészeti Iskolában a II. Észak-magyarországi Klarinétversenyt. A versenyen 17 intézményből négy korcsoportban 29 versenyző vett részt. A zsűri tagjai voltak: Dr. Szabó János klarinétművész zsűri elnök, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának klarinéttanára, fúvós tanszékvezetője, a Debreceni Filharmonikus Zenekar szólamvezető klarinétosa, Dr. Szepesi János klarinétművész a […]

Tanulóink sikere Rzeszówban
A 2012. november 23-24-én, Rzeszówban (Lengyelország) megrendezett VIII. Kárpátaljai Nemzetközi Kamarazene Versenyen intézményünk gitár triója a verseny KÜLÖNDÍJÁT nyerte el. A kamaracsoport tagjai: Póka Csenge Béres Enikő Cseke Barbara Felkészítő tanáruk: Czakó Erika
Két diákunk is bekerült az országos döntőbe
Befejeződtek az országos oboa- és a fagottverseny válogatói. Az utazó-versenybizottság döntése alapján az 50 és az 50 pont fölötti pontszámokat elért versenyzők vehetnek részt a XII. Országos Oboa- és Fagottverseny döntőjén. Az egri területi válogatóról továbbjutott: Pucsok Attila Márk – oboa Tanára: Nyesténé Raizer Márta Zongorakísérő: Tirpákné Lizák Teodóra Babicz Pál – fagott Tanára: […]

„Határon innen és túl”
A szomszédos országok és a régió zeneiskoláinak közös reprezentatív hangversenyét tartottuk a Vikár Sándor Zeneiskola hangversenytermében 2012. október 19-én. A hangversenyt megnyitotta: Petneházy Attila Nyíregyháza MJV Önkormányzatának képviselője a Móricz Zsigmond Színház színművésze A hangversenyen felléptek: Hecker Teodóra – zongora (Nyíregyháza) Babicz Pál – fagott Radó Zsuzsa – zongora (Nyíregyháza) Majláth […]

Iserlohn-ban jártunk
2012. szeptember 27 – október 1. között iskolánk az Iserlohn-i Zeneiskola 50 éves Jubileumi rendezvénysorozatán vett részt. Volt lehetőség egy kis városnézésre is. A nagyszabású koncerten Csajkovszkij – 1812. nyitányából adtak elő az iserlohn-i iskolások. […]