felso

Népzenei együttesek

Az együtt muzsikálás semmihez nem fogható különleges világa főként közösségszervezői célkitűzésként kezdődött intézményünkben, mely azóta is felejthetetlen hangulattal, lelkesítő szülői támogatással működik.
A Vikár Sándor Zeneiskola első énekegyüttese 2000-ben alakult, ezt követte a citerazenekar valamint az utánpótlás nevelést jelentő gyermek kamaracsoportok.Mára már több generációt is magába foglaló Vikár Népzenei Műhely jött létre, mely tanórán kívüli zenekari lehetőséget kínál az iskola alapítványának, a Zenekultúra Támogatásáért Alapítványnak segítségével. A lelkes muzsikálás, a szakmai kurzusok és táborok számos sikert hoztak. A KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége), a Vass Lajos Népzenei Szövetség, az Országos Népzenei Verseny valamint a Cívis Népzenei Verseny eredményeként Aranypáva díj, Vass Lajos Nagydíj, Nívódíj, számos arany minősítés, helyezés és különdíj született. A kezdeti célkitűzéseket nem feledve a kamaracsoportokat vezető pedagógusok fő célja a továbbiakban is a kamarazenélés örömének átadása, amely eredményeképpen az ifjú népzenészek szemében ott csillog az a vágyakozás, ami erre utal: jó találkozni, együtt lenni, muzsikálni.
Az együtteseket Hajdú Ágota és Tirpák Ferenc vezeti.

Tirpák Ferenc