felso

BÚCSÚ JOÓ CSABÁNÉ SZABÓ ÉVÁTÓL

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Joó Csabáné, Heka életének 69. évében elhunyt.

 

A makói születésű kedves emlékű kolléganő debreceni diákévei alatt szerezte meg 1977-ben szolfézs tanári diplomáját. A Nyíregyházi Zeneiskolában az 1976/77-es tanévtől óraadó gordonka tanárként kezdte meg munkáját majd, mint kinevezett dolgozó 1977-től 2015-ig, nyugdíjba vonulásának évéig tanított szeretettel, odaadással. Ugyanezen évtől több évtizeden keresztül a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar cselló szólamát erősítette játékával. Zenepedagógusi tevékenységét lelkiismeretesség, gondosság, pontosság jellemezte. Tanítványai szerették, szívesen és örömmel tanultak nála. Több tanulóját pályára készítette, volt diákjai zenetanár kollégái lettek.

Tanítványaival szakmai sikereket ért el megyei műveltségi vetélkedőkön. Az Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Versenyeken számos tanulója döntős lett, gordonkás találkozókon csellistái több alkalommal eredményesen szerepeltek. Felkészítő tanári munkájáért 2003-ban és 2006-ban nívódíjban részesült a „Múzsák ölelésében a vonós hangszerek” elnevezésű Kelet-Magyarországi találkozókon. 2007-ben a hosszú időn át a gyermekek oktatása-nevelése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért Arany Katedra emlékplakett miniszteri szakmai elismerésben részesült.

Szeretettel és kegyelettel őrizzük emlékét!

Részvéttel kívánunk vigasztalódást családjának!

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?