felso

VIKÁR 80 – a jubileumi esemény összefoglalója


Gaszperné Román Margit és Tamás Attila

A 2019. november 22-én intézményünk 80 éves fennállása alkalmából megrendezett jubileumi ünnepségen és nemzetközi partnerintézmények találkozóján a résztvevőket köszöntötte Tamás Attila intézményvezető, Gaszperné Román Margit a Nyíregyházi Tankerületi Központ tankerületi igazgató asszonya és Halkóné dr. Rudolf Éva Nyíregyháza Megyei Jogú Város Köznevelési, Kulturális és Ifjúsági Bizottság tagja.

Halkóné dr. Rudolf Éva
Papp Istvánné


Papp Istvánné intézményünk volt igazgatója tartalmas, informatív előadást tartott az iskola történetéről, a névadó Vikár Sándorról, 70 esztendő munkájáról.

Az utóbbi 10 év meghatározó tevékenységeiről, jelenlegi feladatainkról Tamás Attila intézményvezető mondott beszédet.
Valamennyi jelenlévő nemzetközi partneriskola vezetője, a beszédet tartott vendégek, valamint Nyesténé Raizer Márta iskolánk alapítványának volt tikára emlékplakettet vehetett át. Rzeszów, Topolya, Ungvár és Máramarossziget képviselői ajándékaik mellett jókívánságait adták át intézményvezetőnknek.

Vikár Fúvószenekar


A rendezvényen fellépett a Vikár Fúvószenekar, Domut Adrán (zongora), intézményünk furulya kamaracsoportja, intézményünk tanárai, zenész barátaink és Kazár Ticiána (ének).

Kazár Ticiána és zenész barátai

A hangversenyterem dekorációját Gerliczki Zoltán készítette. Az ünnepi gála után vendégeink fogadáson vehettek részt, ahol intézményünk jelenlegi és volt kollégáival idézhették fel az emlékeket.

Az ünnepi torta


A jubileum ünneplésére meghívott külföldi partneriskolák képviselői 2019. november 21-én érkeztek Nyíregyházára. Meghívást kapott valamennyi partneriskola, de egyéb elfoglaltságaik miatt az iserlohni (Németország), a vítkovi (Csehország), és az eperjesi (Szlovákia) intézményvezetők nem tudtak itt lenni az eseményen. Rzeszów (Lengyelország) képviseletében Jolanta Niżańska igazgatónő, Marta Tyzynska – igazgatóhelyettes és Wojciech Wiäzownicki hegedűtanár voltak jelen. Topolyát (Szerbia) Diósi Rózsa igazgató asszony és Székely Mária zongoratanárnő képviselte. Ungvárról (Ukrajna) Hromova Natália igazgató asszony érkezett hozzánk. Máramarosszigetről (Románia) Ioan Muntean igazgató és Gavallér Sándor hegedűtanár utazott városunkba.

Megvendégeltük vendégeinket


A külföldi vendégeknek november 22-én délelőttre a következő programot szerveztük: közösen megtekintettük a Jósa András Múzeumban a Szinyei Merse Pál festményeiből nyílt kiállítást, majd a Bencs Villába kalauzoltuk őket, ahol az épület bemutatása, körbe járása után a villa pincéjében pálinka kóstolással kedveskedtünk. Vendégeink kulináris élvezetet szerezhettek a belváros Széchenyi és a John Bull Pub éttermeiben, valamint Sóstón az Irány Colorado Steak House étteremben.
Vendégeink arról számoltak be, hogy tartalmas és kellemes volt számukra az ittlét. Valamennyien november 23-án utaztak vissza hazájukba.

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?